A diszfunkcionális család

A diszfunkcionális családrendszerek jellemzői

 Vitatható, hogy bizonyos mértékig minden család működésképtelen. Minden család hajlamos vitatkozni, nem érteni egyet, és időről időre bizonyos fokú konfliktusokba ütközik. Valójában az időnkénti családi vita nemcsak normális és várható – hanem egészséges is. Az idilli, összecsapásoktól mentes család (mint amilyen az 1950-es évek szituációiban oly gyakran szerepelt) egyszerűen nem létezik. A tinédzserek eredendően lázadók, a szülők időről időre fennhéjázók és nem rokonszenvesek lehetnek, és mi, egyénileg, alkalmanként mindannyian megküzdünk saját problémáinkkal. Mégis, bár vitathatatlanul minden család bizonyos fokig diszfunkcionális, a legtöbb családi probléma idővel magától megoldódik, vagy hatékony kommunikációval és egészséges megküzdési mechanizmusok alkalmazásával megoldódik.

 Egyes esetekben azonban a családi működési zavarok tartós negatív következményekkel járhatnak, és a problémák generációkon át fennmaradhatnak, hacsak nem kezelik őket megfelelően. Az alábbiakban bemutatjuk a diszfunkcionális családok néhány gyakori jellemzőjét. Természetesen az ilyen tulajdonságokkal rendelkező család nem minősül automatikusan súlyosan diszfunkcionálisnak – a valódi diszfunkció a probléma súlyosságától és attól függ, hogy milyen módon befolyásolja vagy gerjeszti az egyéb lehetséges problémákat.

 

Függőség

A nem működő család egyik leggyakoribb jellemzője a függőség, amely egy vagy több tagot érint. Egyes esetekben ez a függőség nem közvetlenül érinti a kábítószert vagy az alkoholt – azonban gyakran mindig megnehezíti a család kommunikációját, és hatalmas terhelést jelent az interperszonális kapcsolatokban. Míg a függőség leggyakrabban a háztartásban élő felnőtteket érinti, a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket is sújthatják a függőség különféle formái.

Lehet, hogy a férj egy háztartásban szexfüggőséggel küzd, ami abban nyilvánul meg, hogy hajlamos prostituáltakat szedni és lefeküdni. Felesége késő este ápolónőként dolgozik, és ezt az időt szexuális kényszerének kezelésére használja. A feleség nem tud róla, és végül közös gyermekük születik. A férj (jelenleg apa) megpróbálja kordában tartani és elfojtani vágyait, de rájön, hogy nem tudja, és elkezdi magával hozni a gyereket a késő esti hancúrozásaira. Függősége elkerülhetetlenül nagy hatással lesz családja egészére – érzelmileg, pszichológiailag és anyagilag is.

 

Félelem és kiszámíthatatlanság

Sok esetben a kiszámíthatatlanság félelemérzetet kelt. Ezt a kiszámíthatatlanságot okozhatja egy vagy több családtag mentális zavara, állandó pénzügyi bizonytalanság, vagy az, ahogyan a család egyik tagja reagál újszerű vagy kihívást jelentő helyzetekre, körülményekre. Ezt a szerepet általában egy felnőtt tölti be.

Például az anya egy háztartásban régóta küzdhet súlyos haragproblémákkal, és érzelmileg rendkívül ingatag. Ha valami megindítja, fizikailag bántalmazó módon reagálhat. Szórványosan kitörő erőszakos felháborodása félelmet és bizonytalanságot okozhat a háztartásban élő gyerekekben. Lehet, hogy a férje túlságosan fél attól, hogy foglalkozzon a témával, mert fél, hogy kirúgja. A helyzetet körülvevő félelem és kiszámíthatatlanság hatalmas mennyiségű családi működési zavarhoz vezet.

 

Vezérlés

A vezérlés a nem működő családi egység másik jellemzője. A legtöbb esetben a család egyik tagja (általában a családfő) gyakorolja az irányítást a család többi tagja felett. Egyes esetekben az irányítást kifejezetten a házastárs vagy a gyermekek felett gyakorolják. Ennek a diszfunkciónak az eredménye a „stoppanás”, és gyakran azt eredményezi, hogy a háztartás többi egyede úgy érzi, nincs joga saját véleményükhöz – vagy önálló életéhez. Az irányítást vagy nyílt módon, vagy passzív agresszív manipulációval gyakorolják.

Például egy férj nyíltan megtilthatja feleségének, hogy bármilyen férfi barátjával vagy munkatársával professzionális keretek között töltsön időt. Vagy érzelmileg manipulálhatja őt, hogy bűntudatot érezzen minden alkalommal, amikor csatlakozik a munkatársaihoz egy jóízű beszélgetés kedvéért, amíg akaratlanul is beleegyezik abba, hogy abbahagyja. Nem azért vállalta volna, hogy abbahagyja az utazást, hanem azért, mert abban reménykedett, hogy elkerüli a konfliktust és a bűntudatot, ami akkor támadt, amikor elment.

 

Perfekcionizmus

Lehet, hogy ez nem tűnik egy diszfunkcionális család jellemzőjének, de az biztos, hogy az egyik – és nagyon gyakori. A perfekcionista családokon belül gyakran nagy hangsúlyt fektetnek az irreális elvárások teljesítésére. Ha az elvárások nem teljesülnek, az alkalmatlanság érzése támad. Perfekcionizmust mutathat egy vagy több családtag. A perfekcionista háztartások általában alacsony önértékelésű gyerekeket hoznak létre, amelyek önfenntartók lehetnek. Ez egy általános minta, amely szerint a perfekcionizmus általában a szülőkben fordul elő, és az utódaik felé irányul.

 Egy apa és anya elvárhatja fiától és lányától, hogy egyenesen A-t szerezzen az iskolában, vállaljon legalább két tanórán kívüli tevékenységet, és minden héten önkéntesként ajánlja fel idejét egy helyi jótékonysági szervezetnek. A lány teljesíti ezeket az elvárásokat, bár evészavar alakul ki nála, úgy érzi, nem tudja irányítani saját életét. A fiú úgy érzi, teljesen eluralkodik az elvárásoktól, lázad a szülei ellen, és kiesik a jégkorongozásból. A szülei azt mondják neki, hogy „Inkább a nővéredhez kellene hasonlítanod” és „A húgod mindent meg tud csinálni, te miért ne?” Végül szégyelli, és nyomást gyakorol rá, hogy újra csatlakozzon a csapathoz.

 

A sokszínűség hiánya

Amikor a család működéséről beszélünk, a sokszínűség főként az érdeklődési körök, hobbik és hiedelmek egészséges különbségére utal minden családtag között. Ha a háztartás minden tagja szigorúan ugyanazokat a hiedelmeket vallja, és ugyanazokat a tevékenységeket folytatja, akkor valószínű, hogy a család egyik tagja gyakorolja az irányítást a többiek felett.

 Például lehet három gyerek egy háztartásban, amelyben az apa nagy tekintélyű és elismert gyermekorvos. A három gyermek mindannyian arra törekedhet, hogy gyermekorvosok is legyenek, kötelességüknek érzik, hogy apjuk nyomdokaiba lépjenek, és életük éveit a tanulmányaiknak szenteljék. Sőt, mindannyian ugyanarra az egyetemre járnak, ahol apjuk végzett. Valószínű, hogy az apa ebben a forgatókönyvben valamilyen módon befolyásolta gyermekeit; manipulálta őket, hogy elhiggyék, csak akkor teszik büszkévé, ha a nyomdokaiba lépnek.

 

Visszaélés

Az érzelmi vagy fizikai bántalmazás a diszfunkcionális családok domináns jellemzője. A bántalmazás jellemzően az egyik házastárstól a másikig, vagy a szülőtől a gyermek felé fordul elő. Bizonyos esetekben azonban a gyerekek bántalmazzák egymást. Viszonylag nyilvánvaló, hogy a bántalmazás milyen módon érinti a családot. A bántalmazott családtag vagy családtagok az ismételt büntetés révén csökkenni fognak. Harag, ellenségesség és neheztelés, félelemmel és tartós instabilitás érzésével együtt fog megjelenni.

 A családfő fizikailag bántalmazhatja fiát, időnként megüti, amikor túl sokat ivott. Fia kezdi biztonságban érezni magát, és az erőszakot az élet normális és elvárt részeként fogja fel. A fia bajba kerülhet az iskolában, mert összevesz az osztálytársaival. Ahelyett, hogy megtanítaná a fiának, hogy az erőszak soha nem megoldás, az apa tovább bántalmazza a fiát, amiért bajba került az iskolában. A diszfunkció ördögi köre beindul.

 

Konfliktus

Minden háztartáson belül bizonyos fokú konfliktusok vannak. A heves konfliktusok állandó jelenléte azonban abnormális, és jól jelzi a családi diszfunkciót. Ha a látszólag apró problémák miatt rendszeresen tartós és heves viták robbannak ki, akkor jó esély van arra, hogy a családon belüli működési zavarok nagymértékűek. A konfliktusok passzív-agresszív módon is előfordulhatnak, növelve a haragot és a feszültséget a családtagok között.

Például egy család minden idejét veszekedéssel töltheti – azon veszekednek, hogy mit vacsorázzunk, melyik filmet nézzük meg, hova menjenek nyaralni stb. Ennek a családnak a tagjai rendszeresen sikoltozó meccsekbe keveredhetnek. Még ha ez a család soha nem is veszekszik nyilvánosan, állandó nézeteltérések vannak közöttük.

 

Gyenge kommunikáció

Egy rosszul működő családban a kommunikáció lehet hatástalan, feszült vagy egyáltalán nem létezik. Egyes családtagok számára nehéz lehet személyes követelményeiket a család többi tagjával közölni, ami hátráltathatja az önkifejezést, félreértéshez és haraghoz vezethet. A legtöbb esetben rossz kommunikáció az egész családban előfordul.

A nem hatékony kommunikációs módszerek jellemzően generációról generációra szállnak át.

Például előfordulhat, hogy egy családban az érzelmeket és az érzelmi zavarokat titokban tartják – mindig bátor arcot öltenek a nyilvánosság előtt, és soha nem fejezik ki, min megy keresztül valójában. Azok a gyerekek, akik érzelmileg érzéstelenített környezetben nőnek fel, gyakran nem tudják, hogyan kell megfelelően feldolgozni vagy kifejezni érzelmeiket, és ezt a kommunikáció hiányát saját gyermekeikre hárítják (és így tovább, és így tovább).

 

További észrevehető jellemzők:

 Hibáztatás: a személyes tettekért és érzésekért való felelősségvállalás elmulasztása és más családtagok érzéseinek érvénytelenítése.

A családtagok közötti határok túl lazák vagy túl merevek. Például a szülő túlzott mértékben függhet a gyermektől az érzelmi támogatásban (laza határok), vagy megakadályozhatja a gyermek autonómiájának kialakulását azáltal, hogy minden döntést a gyermek helyett hoz meg (merev határok).

A család egésze és a külvilág közötti határok is túl lazák vagy túl merevek lehetnek.

Az a tendencia, hogy a családtagok meghatározott szerepeket töltenek be – gondozó, hős, bűnbak, szent, rossz lány vagy fiú, kis herceg vagy hercegnő –, amelyek korlátozzák az érzéseket, a tapasztalatokat és az önkifejezést.

Hajlam egy „azonosított páciensre” – egy olyan családtagra, akit mentálisan egészségtelennek ismernek el, aki esetleg kezelés alatt áll vagy nem, de akinek tünetei a belső családi konfliktus jelei. Az azonosított beteg problémái gyakran a nagyobb családi problémák álcázására szolgálnak. Például előfordulhat, hogy egy gyereket zaklatónak és rendbontónak tekintenek az iskolában, és „problémás gyereknek” titulálják, amikor valójában konfliktusokat és problémákat – például otthoni bántalmazást – fejez ki azzal, hogy fellép és „rossz” .”

Józsa Péter

https://maganaddiktologia.hu/