Apa és a kistesóm, akit Kólának hívnak
Hogyan éli meg a gyermek, ha az apukája kokaint fogyaszt?
Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy mindig vannak különbségek az egyes generációk között. Emlékezz vissza arra, hogy te mivel „borítottad ki” a szüleid, mik voltak azok a szokások, amik számukra teljesen elfogadhatatlanok és igazán helytelenek volt.
A folyamatos walkman-ezés? A miniszoknya? A diszkózás? Az, hogy sosem értél haza a megbeszélt időpontban? A hajzselé vagy épp a smink? A haverok, akik „minden rosszba belevittek”?
Minden generáció más és más, a mostani és az előzők között pedig talán még inkább komoly a szakadék.
Digitális generáció – szokták mondani a most felnövő gyerekekre, fiatalokra. 39 éves lévén én pont egy olyan generáció tagja vagyok, akinek kisgyerekkorában még nem volt telefonja a családjában, se számítógépe, és örültem, amikor a szobámba kaptam egy saját fekete-fehér kistévét. Nem túl sok évre rá már volt számítógépünk, vonalas telefonunk, volt walkmanem, sőt, évekre rá hordozható CD-lejátszóm. Majd később már jöttek az mp3 lejátszók. Én még nagy alakú floppy lemezre mentettem az anyagaim, majd kijött a kis floppylemez. Megint később a CD-k. Megint később pedig a – ma már sokak által használt – pendrive-ok. Mindez abban a 15 évben, mialatt felnőttem.
Szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy még mindenbe bele tudtam „kóstolni”. Ma már ugye laptopom van, mobiltelefonom és játékgépünk. Így meg tudom érteni azokat, akik abban a korban nőttek fel, amikor vonalas telefon sem volt, és azokat is, akiknek a számítógép a világuk, mert ebbe születtek bele. Így alapvetően ebben is és abban is otthon tudom magam érezni.
Ilyenkor a szülő általában már teljesen tehetetlen. A távolság a szülő és gyermek között már aktívan érezhető. Úgy kell elképzelni, mintha egy hosszú seprűnyél lenne kettőjük között. Ekkor lép be a segítő a képbe és folyamatos munkával egyre rövidebbre fűrészeli ezt a nyelet, míg végül teljesen el nem tűnik.