Elterelés – Tájékoztatás a Megelőző-Felvilágosító Szolgáltatásról

Mi az Elterelés?


A törvény szerint, ha valaki csak kisebb súlyú, fogyasztói típusú drogos bűncselekményt követ el és részt vesz egy
legalább hat hónapos folyamatos „drog-kezelésen”, akkor nem fogják megbüntetni (ezt nevezik elterelésnek).
A büntetőeljárást azonban ezekben az esetekben is megindítják, de amikor a gyanúsított okirattal igazolja a hat hónapo
kezelés befejezését, akkor az ügyét meg kell szüntetni. Az elterelést kábítószer-függők esetében drogfüggőséget
gyógyító kezelésen, alkalmi droghasználók esetében kábítószer-használatot kezelő egyéb ellátáson, vagy felvilágosítómegelőző szolgáltatáson való részvétellel kell teljesíteni.

Elterelés – Mikortól lehet elkezdeni?


Nyomozás felfüggesztése, vádemelés elhalasztása, illetve bírósági eljárás felfüggesztése esetén, valamint előzetes
állapotfelmérés után lehet megkezdeni a megelőző-felvilágosító (elterelés) szolgáltatást.

Az előzetes állapotfelmérés célja:


Az addikció súlyosságának megállapítása, melyet az előzetes állapotfelmérést az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvény (a továbbiakban: Eütv.) 3. § f) pontja szerinti egészségügyi szolgáltató pszichiátere, addiktológus
szakorvosa vagy klinikai szakpszichológusa (a továbbiakban együtt: előzetes állapotfelmérést végző intézmény)
végzi.

Milyen iratokra, van szükség, az elterelés szolgáltatás megkezdéséhez:

  1. az eljáró nyomozó hatóság által kiadott tanúsítványra, vagy az ügyészi vádelhalasztó határozatra, vagy a
    bíróság eljárást felfüggesztő határozatra,
  2. személyazonosságot igazoló okiratokra,
  3. az előzetes állapotfelmérés eredményéről szóló írásos tájékoztatóra, amelyet az állapotfelmérést végző
    intézmény ad ki. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell, az érintett személyre vonatkozó diagnózist, a
    szolgáltatás indokolt formáját, illetve a szolgáltatást nyújtó intézményeket.

A szolgáltatás időtartama:

A szolgáltatás igénybe vétele önkéntes, 6 hónapig tartó, 24 órás időintervallumban történik.

A megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) teljesítésének igazolása, az intézmény és az ellátást
igénybe vevő kötelezettségei:

  1. A szolgáltatásban résztvevő, illetve azt teljesítő személy részére igazolást az az intézmény állítja ki, amelynél
    a meghatározott időtartam lejárt.
    3
  2. A szolgáltatást végző intézmény akkor is kiállítja az igazolást, ha az érintett személy a
    szolgáltatás igénybevételét az eljárás felfüggesztését vagy a vádemelés elhalasztását
    megelőzően kezdte meg.
  3. A szolgáltatást nyújtó intézmény az érintett személy, szolgáltatáson való részvételéről
    igazolást állít ki öt eredeti példányban, amely közokiratnak minősül. Az igazolás egy
    eredeti példánya az egészségügyi dokumentáció része. Az érintett személy az igazolás négy példányát kapja
    kézhez.
  4. Az érintett személy az igazolás egy példányát benyújtja a büntetőügyben eljáró bírósághoz, ügyészhez,
    illetve nyomozó hatósághoz, továbbá – ha pártfogó felügyelet alatt áll – az illetékes területi igazságügyi
    hivatal pártfogó felügyelői szolgálatához.
  5. A szolgáltatás befejezéséről a szolgáltatást nyújtó intézmény közvetlenül is értesíti a büntetőügyben eljáró
    bíróságot, ügyészt, illetve nyomozó hatóságot, továbbá – ha az érintett személy pártfogó felügyelet alatt áll – az illetékes területi igazságügyi hivatal pártfogó felügyelői szolgálatát.

Ha szeretnél változtatni az életeden, vagy egy hozzátartozódnak van szüksége segítségre, foglalj időpontot vagy hívj bártan!

Blog

Hasznos cikkek a függőségről

Online elterelés

Online elterelés

Elterelés online külföldről is

A diszfunkcionális család

A diszfunkcionális család

Ezekben a családi rendszerekben a gyermekek érzelmi szükségletei kielégítetlenek, mert a szülők szükségletei elsőbbséget élveznek. A diszfunkcionális család az, amelynek kölcsönös kapcsolatai inkább rontják, nem pedig előmozdítják tagjai érzelmi és fizikai egészségét és jólétét

11 hatékony stratégia a telefonfüggőség megszabadulására

11 hatékony stratégia a telefonfüggőség megszabadulására

Hogyan lehet abbahagyni az okostelefon-függőséget?

Kokainfüggőség jelei és hosszútávú hatásai

Kokainfüggőség jelei és hosszútávú hatásai

A kokainfüggő egyének gyakran mániás és eufória érzetet keltenek, amikor magasan vannak, és ingerlékenyek lesznek, amikor visszahúzódnak.

A videojáték-függőség tünetei és kezelése

A videojáték-függőség tünetei és kezelése

Nem minden kutató ért egyet azzal, hogy a videojáték káros vagy függőséget okozó tevékenység. Sokan, köztük a szülők is úgy gondolják, hogy a videojátékok tágítják a képzeletet, lehetőséget adnak a gyerekeknek az együttműködésre, és élesítik a kognitív készségeiket.

Mi a pornófüggőség 10 legfontosabb jele?

Mi a pornófüggőség 10 legfontosabb jele?

A pszichiátriai és addiktológus körökben heves vita folyik arról, hogy a különböző viselkedési függőségek , mint például a pornófüggőség, „tényleges” függőségnek tekinthető-e. Míg ezen függőségek némelyike, mint például a szerencsejáték-függőség , sokkal elfogadottabb, addig mások, mint a szexfüggőség kevésbé.

Valódi a videojáték-függőség?

Valódi a videojáték-függőség?

Nagyon jó olyan dolgokat csinálni, amiket élvezel, de túl messzire mehetsz egy hobbival? És mikor válik ez függőséggé ? Erre a kérdésre próbálnak választ adni a szakértők a videojátékokkal kapcsolatban.

Reflektorfényben… Szintetikus kannabinoidok

Reflektorfényben… Szintetikus kannabinoidok

A szintetikus kannabinoidok (vagy szintetikus kannabinoidreceptor-agonisták) olyan anyagok széles skálájának elnevezése, amelyek ugyanazokra az agyi receptorokra hatnak, mint a tetrahidrokannabinol (THC), amely a kannabisz fő pszichoaktív összetevője.

Alapvető generációs különbségek

Alapvető generációs különbségek

Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy mindig vannak különbségek az egyes generációk között. Emlékezz vissza arra, hogy te mivel „borítottad ki” a szüleid, mik voltak azok a szokások, amik számukra teljesen elfogadhatatlanok és igazán helytelenek volt.

Fiatalkori szerhasználat | drogozik a gyermekem?

Fiatalkori szerhasználat | drogozik a gyermekem?

A fiatalkori szerhasználatnak rendkívül sok tünete lehet. Ezek közül bemutatok párat amire érdemes lehet odafigyelni, ha az az érzésed, hogy drogozik a gyereked.

Elterelés – Tájékoztatás a Megelőző-Felvilágosító Szolgáltatásról

Elterelés – Tájékoztatás a Megelőző-Felvilágosító Szolgáltatásról

A törvény szerint, ha valaki csak kisebb súlyú, fogyasztói típusú drogos bűncselekményt követ el és részt vesz egy legalább hat hónapos folyamatos „drog-kezelésen”, akkor nem fogják megbüntetni (ezt nevezik elterelésnek).

Elterelés – Megelőző – Felvilágosító Szolgáltatás

Elterelés – Megelőző – Felvilágosító Szolgáltatás

Az elterelés alternatívát nyújt a büntető eljárás alá vont személyeknek, hogy a hat hónapos kurzuson való részvétellel kiváltsák a büntetést, amit kábítószer (illegális szer) fogyasztás, birtoklás miatt kiszabnának rájuk.