Magán
addiktológia
Vissza a bloghoz

2 perc olvasás

Alapvető generációs különbségek

Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy mindig vannak különbségek az egyes generációk között.

Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy mindig vannak különbségek az egyes generációk között. Emlékezz vissza arra, hogy te mivel „borítottad ki” a szüleid, mik voltak azok a szokások, amik számukra teljesen elfogadhatatlanok és igazán helytelenek volt.

A folyamatos walkman-ezés? A miniszoknya? A diszkózás? Az, hogy sosem értél haza a megbeszélt időpontban? A hajzselé vagy épp a smink? A haverok, akik „minden rosszba belevittek”?

Minden generáció más és más, a mostani és az előzők között pedig talán még inkább komoly a szakadék.

Digitális generáció – szokták mondani a most felnövő gyerekekre, fiatalokra. 39 éves lévén én pont egy olyan generáció tagja vagyok, akinek kisgyerekkorában még nem volt telefonja a családjában, se számítógépe, és örültem, amikor a szobámba kaptam egy saját fekete-fehér kistévét. Nem túl sok évre rá már volt számítógépünk, vonalas telefonunk, volt walkmanem, sőt, évekre rá hordozható CD-lejátszóm. Majd később már jöttek az mp3 lejátszók. Én még nagy alakú floppy lemezre mentettem az anyagaim, majd kijött a kis floppylemez. Megint később a CD-k. Megint később pedig a – ma már sokak által használt – pendrive-ok. Mindez abban a 15 évben, mialatt felnőttem.

Szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy még mindenbe bele tudtam „kóstolni”. Ma már ugye laptopom van, mobiltelefonom és játékgépünk. Így meg tudom érteni azokat, akik abban a korban nőttek fel, amikor vonalas telefon sem volt, és azokat is, akiknek a számítógép a világuk, mert ebbe születtek bele. Így alapvetően ebben is és abban is otthon tudom magam érezni.

Ilyenkor a szülő általában már teljesen tehetetlen. A távolság a szülő és gyermek között már aktívan érezhető. Úgy kell elképzelni, mintha egy hosszú seprűnyél lenne kettőjük között. Ekkor lép be a segítő a képbe és folyamatos munkával egyre rövidebbre fűrészeli ezt a nyelet, míg végül teljesen el nem tűnik.

Ezért is nagyon fontos, hogy minél hamarabb eljusson a család egy segítő szakemberhez, aki fel tudja mérni a tinédzser szerhasználatának fázisát és mértékét, ami alapján el tudja dönteni, hogy melyik ellátási forma lenne számára a leghatékonyabb.

Miért írtam azt,hogy a családnak eljutnia a segítőhöz?

A kamasz deviáns viselkedése, játékfüggőség "csak" egy tünet. A megoldást a család szerkezetében, a családi szerepek működésében, a családi mintázatokban, örökségekben kell keresni, hiszen a probléma is ott keletkezett.

Hasznos volt? Oszd meg valakivel, akinek segíthet.

Blog

További cikkek

Összes cikk

1 perc olvasás

A Család Fekete Báránya

Amíg róla szól minden, addig nem kell a valódi problémákkal szembenézni.

Ha szeretnél változtatni az életeden, vagy egy hozzátartozódnak van szüksége segítségre, foglalj időpontot vagy hívj bátran!